Unalomba fulladtak a sokkoló filmek?
szerk. 2005. június 02. 13:54, utolsó frissítés: 13:49Mindenhol teltházzal vetítik az ügyes marketingfogással botrányosnak beharangozott alkotásokat.
A fesztivál díszvendége, Annie Girardot francia színésznő immáron Kolozsváron tartózkodik. Ma este hétkor a közönség is találkozhat vele a Köztársaság moziban, a La zizanie 1978-as film vetítése után.
A fiatal rendező-színésznő, Asia Argento új filmje, a The Heart is Deceitful Above All Things (Csalárd a szív mindenekfelett) leginkább egy roadmovie-ra emlékeztet, de jóval több annál. JT Leroy az egyik legfelkapottabb amerikai író, aki 21 éves korában robbant be a köztudatba Sarah című könyvével, amelyet a filmmel azonos című önéletrajzi elbeszélés-kötete követett.
A 14 éves leányanya gyermekeként csöppet sem átlagos gyermekkort megélő szőke kisfiú történetének nagy pozitívuma, hogy a humor átüt a komorságon, s így nem válik nyálassá, szenvelgővé a film, noha ez érthető lenne, ha figyelembe vesszük, miken ment át JT/Jeremiah.
A Courtney Love zsánerű drogfüggő anyuka (Asia Argento) természetesen a testéből él, s ez gyakran igaz a fiára is, akit hol az öccseként, hol a húgaként mutat be klienseinek. A helyzet pedig még rosszabb lesz, amikor a gyerek bigott vallásos nagyszüleihez kerül.
A film letagadhatatlanul amerikai, de most az egyszer ez pozitív dolognak számít, az európai művészfilmek többségével ellentétben ugyanis nincsenek unalmas pillanatai, könnyen fogyasztható, mégis erős. A cselekmény végig pörgő, a színészek többsége remek, ráadásul cameo-szerepekben több sztár is feltűnik (Wynona Rider, Marilyn Manson, Ornella Muti, Peter Fonda, Michael Pitt).
A Galaxis útikalauz stopposoknak
az utóbbi évek talán legszórakoztatóbb filmje, bár Douglas Adams regényének filmadaptációja akkor sem lenne unalmas, ha a vásznon semmit sem látnánk, csak felolvasná valaki a szöveget.
Ennél azonban sokkal többre vállalkoztak a film készítői, újjáteremtették az adamsi világot, új szereplőket és jeleneteket találtak ki, sőt, a szakmájára nézve bolygóközi stoppos Ford Perfect szerepét a színesbőrű Mos Defre bízták. Persze valószínűleg maga Adams haragudott volna meg leginkább, ha semmi új nem lenne az adaptációban, amelyben még a fiatalon elhunyt író édesanyja is szerepet vállalt.
A Michael Winterbottom rendezte
9 szám (9 Songs) műsorfüzeti ismertetője telitalálat volt a szervezők részéről: a „szenvedélyes szerelem”, „szexuálisan intenzív” hívószavak mellett a: figyelem: sokk! felkiáltás hatására a kedd esti vetítésen nem lehetett bepréselődni Kolozsvár legnagyobb mozitermébe: még a vászon előtt is ültek a földön.
Ennek ellenére voltak páran, akik közben elhagyták a mozit, és arcukon nem annyira a sokk, mint inkább a csalódás jelei tükröződtek. A film egyetlen vitathatatlan erénye, hogy olyan szexjeleneteket mutat be, amiket legfeljebb amatőr home-videókon láthattunk, bár vélhetően a kamera jelenlétén felbuzdulva a szereplők még ott is túljátsszák. Itt viszont nem volt semmi allűr, erőltet extázis, nyakkitörő mutatványok: egyszerűen csak szex, ahogy azt egy fiatal szerelmespár hétköznapi körülmények között csinálja. Aki szereti nézni az ilyesmit, és bírja a rockzenét, annak jó volt, a többiek viszont hamar elunhatták magukat.
Fantasztikus 90 perces mozi
lehetett volna Ilya Khrjanovsky első, 4 című filmje, de az utolsó plusz félóra jelentősen visszavesz a varázsból. A nagyon is ígéretes indítás után a fesztivál egyik legjobb alkotására számítunk, de a feketehumor idővel mintha öncélú sokkolásba fulladna. A történet három, egymásnak meghökkentő sztorikat hazudó idegen találkozásával indul egy éjszakai bárban, és a cselekmény az ő történetüket követi tovább 3 szálon.
Hogy miért lett a cím mégis 4? A rendező bevallása szerint azért, mert a négyes számot tulajdonképpen három vonallal írjuk le. A végig erős, vibráló atmoszféráért a film legnagyobb pozitívuma, a fanyar, érces, aprólékosan kidolgozott hangvilága a felelős, amely képes önmagában, a képek nélkül is pszichózist kiváltani.
A Szürke, Mercivel (ezen a néven fut Magyarországon a Red Coloured Grey Truck) valójában
egy szerb road-movie
a dél-szláv háború hajnalán. A címben említett járművön kívül adva van hozzá egy punk zenészlány és egy Mercedes-buzi színvak kamionsofőr (aki szürkének látja a teherautóját, és természetesen az egész világot).
Tipikus balkáni mozi, Kusturicát idéző bizarr humorral, de jóval megszelíditett változatban. Szerelem háború idején, amire még rájön a színvakság metaforája: az ember, aki a többiekkel ellentétben, nem látja a különbségeket. A film legromantikusabb pillanatában főhőseink egy tó partján szerelmeskednek, miközben a túloldalt emberek házait és jószágait perzselik fel a rivális csapatok.
Idegtépő, de ugyanakkor lebilincselő
– ez a két szó jut eszünkbe Lukas Moodysson mozijáról, a Lyuk a szívemben-ről (Hole in My Heart). A sztori minimál: egy pornófilm-rendező két pornószínésszel bezárkózik egy panel-lakásba – forgatnak, dugnak, zabálnak, hülyéskednek, míg az unalom ki nem hozza belőlük az állatot.
A film leginkább egy Big Brother-szériát juttat eszébe a nézőnek – a szereplők közötti konfliktusok legalábbis ehhez hasonlítanak: az összezártság miatt a legkisebb probléma is nagyon nagy feszültségeket okoz. Ugyanígy a legbanálisabb dolog is beszédtémává válik, az ártatlan kis beszélgetések során pedig akarva-akaratlanul az emberi lét fontos, mély kérdéseit kezdik feszegetni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!