TIFF: szalonna, hagyma, filmek és nemzetköziség
szerk. 2007. június 07. 16:23, utolsó frissítés: 14:09Dokfilm egy náci szászról Erdélyből és a szexuális fantáziákról, animáció a pornószínész haláláról, versenyfilm egy doboló íróról, Sátántangó. Fotóinkon: gulyásparti a #b#magyar nap#/b#on.
Csendélet (kínai dráma, eredeti cím: Sanxia haoren; rendező: Jia Zsang-ke) 108 perc
A Jangce folyóra épített gát nem csak földrajzi változásokat okoz, de embereket is elválaszt egymástól. Egy férfi 16 év után felesége keresésére indul, de a megadott házszámnál 156 méteres víztömeget talál. Ezzel párhuzamosan egy nő a férjét keresi. A történet lassan bontakozik ki, a természet szépségét a félig lebontott tömbház látványa ellensúlyozza, a film belső szépségeit pedig a történet lassúsága emeli ki.
Az erdőn túl (osztrák dokumentumfilm, eredeti dím: Einst süsse Heimat; rendező: Igor Herald Hauenberger) 75 perc
Hat évet töltött a rendező az erdélyi szászok közt, míg elkészítette filmjét. Pechjére a négy férfi karakterből három meghalt a forgatás alatt, így csak a negyedik került be a műbe – ez jobban mutatja a szász közösség helyzetét, mint maga a film, amely így tulajdonképpen egy dokfilmnek álcázott portrévá csökevényesedett.
Az öreg szélsőjobbos-fasisztoid nézetei (a második világháborúban az SS-ben szolgált) túl vannak hangsúlyozva, miközben az erdélyi szászokról édeskeveset tudhatunk meg. Hauzenberger a film vegyes fogadtatásáról beszélt a vetítés után: a rotterdami fesztiválon öt pluszvetítést kellett beiktatni, annyira tetszett a közönségnek, de a rendező szélsőjobbos és szélsőbalos megbélyegzést is kapott művéért.
Hercegnő (dán animációs film, eredeti cím: Princess; rendező: Anders Morgenthaler) 80 perc
Szokatlan kísérlet: egy animációs film, amelyben a flashbackeket a főszereplő tévéjében látjuk, élőszereplőkkel. A címbe szereplő hölgy egy örömlány, aki kábítószer-túladagolásban meghal, ötéves kislányára pedig bátyja, August lelkész vigyáz. A mostanig bordélyházban nevelkedett gyerek és prűd pótapja kapcsolata érdekes történet, de az elnagyolt, egysíkú animáció semmit sem tesz hozzá a filmhez.
Kettészakadt ég (mexikói film, eredeti cím: El Cielo dividido; rendező: Julián Hernández) 140 perc
Bár a műsorfüzet elé pontosan leírja, mire számíthat a néző, mégis ez volt az a film, amiről a legtöbben idő előtt távoztak: fél órával kezdés után a közönség fele már kilógott a teremből. Unalom, vágyakozás, várakozás, szomorúság – mindezt képes ennyi idő alatt kihozni az emberből ez az iszonyúan lassú, párbeszédeket alig-alig tartalmazó Hernández-mű. Két fiatal srác találkozik, és félóra alatt a csókolózáson és szexen kívül gyakorlatilag semmi sem történik – az egyetlen párbeszéd (– Mire gondolsz? – Nem tudom) is csak arra való, hogy a párbeszéd fölöslegességét igazolja. Türelemjáték.
Sátántangó (magyar filmdráma, rendező: Tarr Béla) 465 perc
A TIFF-es szervezők az idei filmes maratonra Tarr Béla lassan klasszikussá váló remekét választották. Természetesen a beharangozó anyagok a film szokatlan, szinte nyolcórás hosszúságán lovagoltak; de bevallom, az előzetes információk, a rengeteg filmkritika alapján egy lassabb és sokkal kísérletibb műre számítottam. Az előre fanyalgóknak csalódniuk kell: a Sátántangó csöppet sem unalmas; egy kivételesen markáns miliőjű regényből teremt hasonlóan fontos filmet.
Tarr filmje minden költőiség mellett realista mű, pedig a célkitűzés nem kevesebb, mint a valós idő és tér bemutatása a vásznon. A rendező ezt kivételes hosszúságú, pompázatos kamerakocsizásokkal és steadycam-felvételekkel csinálja meg. Ha tehát a film helyszínén, a világ végén levő telepen a tehéncsorda 5 perc alatt teszi meg az utat a szélső házaktól a szikes rétre vezető útig, akkor a kamera is ennyi ideig követi a mozgásukat. Akárcsak a szereplőkét.
Tarr következetesen végigviszi ezt az elvet, így a film hosszú, méltóságteljes snittekből áll, melyek azonban zavarbaejtően bonyultak, három-négy síkra vannak osztva, többszörösen keretezettek. A képek megkonstruáltsága színpadiasan fegyelmezett: a proszcénium, az előszínpad és hátsószínpad látványa egyaránt fontos, a néző tekintete folyamatosan pásztázza a vásznat, akárcsak a kamera a tájat és a szereplőket. Mindez a felszínen Greenaway-re és Tarkovszkijra emlékeztet, de azok posztmodern konstrukciói, illetve metafizikus stílusa nélkül.
És az egész fekete-fehérben. Hosszúsága ellenére a Sátántangó jóval könnyedebb mű, mint Tarr következő műve, a Werckmeister harmóniák. A Sátántangóban az tükröződik, hogy az apokalipszis, köszönjük szépen, már megtörtént; de a gyomok továbbra is nőnek, a házak ugyanúgy omladoznak, a megnyomorodott életű emberek ugyanúgy bedőlnek Irimiás fantasztikus terveinek, és az eső ugyanolyan kérlelhetetlenül esik, mint annakelőtte.
"Ez a világ már nem kecsegtet semmi jóval, egyszerűen fogva tartja a benne élőket, akik viszont kétségbeesve próbálnak kiszabadulni belőle. (…) Tarr itt a valóságos és nem-valóságos kettősségét – most először – nem különnemű motívumokban (díszlet-dialógus) hozza létre, hanem egyazon közegben: az emberi világban. Ezért nincs szüksége sem túlstilizált díszletvilágra, sem túlpoetizált dialógusokra" – írja a filmről Kovács András Bálint.
Itt nincs szükség a tomboló erőszak bemutatására – lásd a Werckmeister kissé patetizmusba csúszó, kórházrombolásos jelenetét. Itt már vége van mindennek, és kösz megvagyunk valahogy-alapon ez csöppet sem érdekel senkit: többek közt erről szól a Sátántangó. És a kelet-európai vidék jellegzetes lepusztultsága más filmen nem látható ilyen tűpontos, realista szépséggel bemutatva. Ez a 465 perc felszabadító hatású.
Senki nem tökéletes (francia dokumentumfilm, eredeti cím: No Body is Perfect; rendező: Raphael Sibilla) 82 perc
Gondolj a legvadabb szexuális fantáziádra. Most gondolj valami még vadabbra. Ez a mottója ennek a dokfilmnek, amely a szexuális fantáziák kielégítéséről szól, és a gang-bangtől a szadomazón és a shemale-eken át az öncsonkításig tartó utat járja be, explicit felvételekkel, sokkoló megjelenésű interjúalanyokkal.
Rövid időtartama ellenére alapos, minden fontosabb kérdést érintő, őszinte film, a fesztivál leghihetetlenebb fimszereplőjével (a végén bemutatott interjúalany, aki felajánlja, hogy a kamera előtt levágja egyik ujját – a még meglévő háromból). Ekkor értjük meg a címben szereplő szójáték szerepét (lehetne Nincs tökéletes test-nek is fordítani).
A szörny (dél-koreai akciófilm családi mozival kombinálva, eredeti cím: Gwuemul; rendező: Joon-ho Bong) 119 perc
Az idei TIFF egyik legjobb húzása, hogy kivételesen igényes akciófilmekkel és blockbuster-mozikkal dúsítják fel az ún. Echinox-udvarban (a volt nemesi konviktus udvarán, a Báthory mellett) szervezett szabadtéri vetítéseket. Az, hogy az amerikai moziipar kinyírta a műfajt, még nem ok arra, hogy Indiában vagy Dél-Koreában ne csináljanak zseniális zsánerfilmeket.
A szörny alapszituja egyszerű: a Szöult átszelő folyóból kimászó szörnynek emberekre fáj a foga, és mivel a biológiai hadviselést folytató hadsereg nem tud ellene semmit se tenni, egy olyan családnak kell felvennie vele a harcot, ahol mindenki meg van egy kicsit zakkanva.
Joon-ho Bong az iszonyatosa pergő akciójeleneteket fekete humorral és a családi mozik kifigurázásával kombinálja; néhol nem tudod eldönteni, sírjál-e, vagy röhögjél, és mindezen felül meg vagy hatódva. Az egész ráadásul kivételes formaérzékről árulkodik, és a dél-koreai artfilmekből ismerős képi igényességgel készült. Varázslatos kombináció.
Volt dobos (belga-holland-olasz film, eredeti cím: Ex Drummer; rendező: Koen Mortier) 104 perc
Herman Brusselmans flamand sztáríró nagyszerű ötletét viszi filmre ez a versenyfilm, kevésbé szokványos módszereket használva.
Az írót felkeresi három szerencsétlen fickó, hogy legyen a dobosuk. Az énekes menthetetlen erőszak- és kábítószerfüggő, a basszusgitáros anyakomplexusos, meleg és félkezére béna, a gitáros meg süket, pedig vak kellene legyen. Az író is fogyatékos: nem tud dobolni. A banda egy tehetségkutatóra készül, de itt semmi nem olyan, mint amit elvárnánk. Intenzív, meghökkentő, merész és szórakoztató vállalkozás.
Fotók: Kassay Réka
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!