Franciázás alapfokon: zsötem
Pál Edit Éva 2007. április 12. 09:33, utolsó frissítés: 2007. április 10. 16:33A szerelem városa: menten beleszeretsz. Habár az Eiffel-torony igazi fallikus szimbólum, mégsem itt játszódnak #b#a legforróbb jelenetek#/b#.
Tizennyolc történet a szerelemről. A hírhedt vastorony csak pár pillanatig látszik: így legalább több időnk van magunkba szívni a "nemkirakatpárizst", több időnk van részt venni különleges történetekben, emberek életébe bekukkantani egy-egy pillanatra. Senki sem normális, de ez idővel megszokható, sőt szerethető.
A Je t'aime Paris egy közhelyre utal: Párizs a szerelem városa. Nos, a film óta valóban annak nevezhető, habár a bemutatott idilleknek nem sikerül könnyben, nyálban és melodrámában legyőzni Veronát vagy Velencét. A szkeccsfilm forgatókönyvíróinak nem sikerül lepipálniuk sem Shakespeare-t, sem a Romanát.
A Párizs, szeretlek! nem attól válik nézhetővé, hogy felvonultat egy halom híres rendezőt és a tuti világsiker kedvéért néhány nemzetközi sztárt is, köztük Gerard Depardieu-t, Juliette Binoche-t, Natalie Portmant, vagy A gyűrűk ura főszereplőjét, Elijah Wood-ot. A szerelem témának sincs sok köze ez esetben a sikerhez, habár a Párizs kulcsszóval kiegészülve olyanná válnak, mint a tojás a süteményben: összefogják az amúgy összefoghatatlant.
Ötperces rövidfilmek összessége a Je t'aime, Paris!,amely csupán a két bűvös szótól, valamint a rendezők és vágók akaratától válik többé kevésbé homogén, s így emészthető anyaggá. Párizs húsz kerületében forgattak egy-egy szerelem-szeretet témában született filmecskét. Ebből kettő nem illett a képbe, így lett csupán tizennyolc alkotóeleme a kollázsnak. Vannak köztük közhelyesek, és vannak igazán ötletesek is.
Ki a forgalmi dugó?
Megeshet, hogy az igazi épp ott esik össze az autód mellett miközben várakozol, káromkodsz, flörtölsz szőke macákkal és közben azon tűnődsz, hogy miért nem jön össze neked egy megátalkodott csajszi sem, amikor még mindig fiatal vagy és nem is nézel rosszul ki... Ekkortól már nem érdekel a forgalmi dugó, s hogy a kedves nem bírja a kedvenc számod, a világ vége sem tűnik túl messzinek, még a dokinál való várakozás is csak egy légyzümmögésnyi idő. Montmartre, 18. kerület, teljesen közhelyes, unalomig ismerős sztori: az erős autós férfi megmenti a gyenge, elesett gyalogos nőt. Nyálas, de elsőre nem tűnik fel. A férfi attitüdje, gondolkodásmódjának bemutatása viszont érdekes.
Nagy táska és nagy szemüveg kicsi gyerekkel, avagy
hogyan ismerkedett meg a zapám a zanyámmal
a börtönben: kiengedték őket mielőtt megbolondították volna az összes bűnözőt. Sylvain Chomet filmje bár egy kissé nyersen vágja a szemünkbe a franciákról kialakított sztereotípiákat, éppen beillik az összeállítás közepébe: kizökkent a monoton ábrándozásból, a szerelem egy elképzelt aspektusát tárja elénk.
De hogy mit keres a cowboy a 2. kerületben, a Place de Victoire-on, nem sikerült hosszas tűnődés után sem rájönni. Egy édesanya (Juliette Binoche) gyászolja a kisfiát, akit a cowboy egy ölelésnyi időre visszahoz neki az éjszaka közepén. Talán annak a kissé homályos megfogalmazása, hogy az elhunytak az emlékeinkben tovább élnek, s ha nagyon akarjuk az emlékezetünk által újraélhetjük a szép pillanatokat.
Marcangoló szeretet
Frodo kalandja a vámpírcsajjal az egyik legeredetibb rész. A fiú előbb fél, amikor meglátja a vért. A lány előbb ráharap egy másik fickóra, aztán kezelésbe veszi Frodót is, de akkor már a srác sem bánja, hogy ezentúl az átlagnál hosszabb és hegyesebb két foga.
A válni készülő idős házaspár jelenete jópofa, életszerű, szarkasztikus: megegyeznek, hogy adoptálják egymás új, náluk jóval fiatalabb kedveseit. A két fiú, Gaspard és Ellie idillje is a legsikerültebb alkotások közé tartozik: úgy fogja meg, illetve csak érinti a témát, hogy az a legmegrögzöttebb homofóbokat sem sértheti.
I love Paris
A szerelemhez nem kell feltétlenül partner. Szerelmes lehetsz egyszerűen egy városba, egy életérzésbe, magába a szerelembe. És ez az érzés is lehet annyira erős, hogy lemondj miatta a kutyádról. Egy amerikai nő szőkésbarna festetlen fürtökkel, az átlagosnál szélesebb csípővel és döcögő testmozgással csodálja Párizst. Két nagyszerű kutya gazdája, nehéz döntésébe került őket otthon hagynia. De a szerelem, a kultúra, a fény, és nem utolsó sorban a franciák fővárosa elbűvölte. Először érez valami igen különöset: azt, hogy él. Ugyanezt érezhette a Tuileries-ben a metróban várakozó angol férfiú, akit egyszercsak szájon csókolt egy "vagabonde" leányzó, majd behúzott neki annak a még "vagabonde"-abb barátja. Közben sűrűn kellett letörölnie a csokornyakkendős kisfiú szipkájából a szemébe repülő nyálas rizset.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!