Alter-Native: a nyertes filmek és ahogy a résztvevők látták
B. A. M., S. Z. 2005. november 07. 18:23, utolsó frissítés: 18:08Civilizáló helikopter, erőszak svéd módra és szétfolyatott képek a fesztiválon.
Raoúl Arroyo és Ramón Gonzáles Erre járok minden nap (Cada dia paso por aqui) című alkotása -- a kiadott műsorfüzettel ellentétben -- nem dokumentumszerű riportfilm.
A barcelonai falakon levő graffitikből és stencilekből összeállított animáció fergeteges belső ritmusával hódít, melyhez a spanyol alkotók nagyon jó érzékkel választottak zenét. Az alkotók nagyon gondos gyűjtést végezhettek: a 8 perces animációnak csak kevés képkockája ismétlődik, ráadásul tele van vizuális finomságokkal.
Felméri Cecília harmadéves sapientiás diák A bárányok meghalása című animációja az uniós csatlakozással kapcsolatos tévképzeteket karikírozza: a bárányokat az EU-ban nem egyszerűen csak leütik, hanem babusgatják-elaltatják, és csak aztán... Az egyperces kis filmecske erőssége, hogy konkrét üzenetet hordoz, van benne feszültség és csattanó.
Tóth Szabolcs (TSZ) szintén poénokat csiszol elő a flash-animáló programból, csak ő a totál abszurd fele mozdul el Vilmos és Artúr című, 3 perces filmjében: egy sor média-ikon (Darth Vader, Winnetou, a zombi stb.) ugyanis egy busz tetején találják magukat. A kérdés: miért? A figurák elnagyoltságéárt kárpótol a szöveg humora, no meg Artúr bamba hangja (ami egyébként az alkotóé).
„Mióta filmmel foglalkozom, mindig zavart a filmkép túlzott konkrétsága. Ez ugyanis izzítja a fantáziát, de nem hagyja szárnyalni. A célfotó kamerában jelentkező kép a valóságban sosem létezett. Így, ellentétben a hagyományos képrögzítési eljárással, nem a valóság illúzióját akarja kelteni. Olyan eszközzel próbálunk egy történetet elmesélni, amely minden
valóságos élménytől különválik.”
-- ez Kardos Sándor, a sajátosan torzított képi világgal rendelkező Résfilm operatőrének filozófiája. A széthúzott-szétfolyatott képekhez egy Akutagawa Ryunosuke-novellából írt, a keleti és nyugati gondolkodás találkozásáról szóló szöveget mond fel a narrátor.
Ivan Golovnev Pici Katerina (Malenkaya Katerina) című filmje egy szibériában élő nomád kislány életét dokumentálja. Meg van örökítve a kis Katerinát tanítgató anyja, a tél és a tűz, rénszarvasok. Kontrasztként megjelenik a civilizáció helikopter és olajfúró-tornyok képében: szerencsére itt véget is ér a film, a két kultúra interakciójában rejlő közhelyek sulykolását elkerüli a rendező.
A Nevet és számot kérek (Dom fyra sista siffrorna) meglepetést okoz a kelet-európai ember számára: Gorki Glaser-Müller ugyanis azt sugallja, hogy a svéd rendőrök sem épp a polgárokkal való fair bánásmódjukról nevezetesek.
A főszereplők, Maria és Gustav a 2001-es “Göteborgi lázadás”-ként elhíresült tüntetésen ismerkednek meg: ekkor 50 000 ember vonul utcára, a városban tartott EU-csúcs alatt. A rendőrség több, mint 1 000 letartóztatást eszközöl, és
egy tüntetőt kis híján megöl
– erre 1931 óta nem volt példa. Bár a tüntetők közül sokak kemény börtönbüntetést kapnak, a rendőrség kötelékéből senkit nem ítélnek el. Kiderül, hogy Gustav a tüntetők közé beépült zsaru, aki nem avatkozik közbe, amikor imerősét, Mariát letartóztatják és megverik. A Gustav árulását számon kérő Maria a zsaru cinizmusába ütközik: neki nem kell számot adnia senkinek – állítja a rendőr, aki az adófizetők pénzéből kap fizetést.
Terry O’Leary vélhetően utolsó ítéletről szóló, nyers víziójának címe a Maelstrom. Az üres várószobában feszengő, halandzsázó bíróság előtt álló majd sötétben didergő főszereplő leginkább egy kegyetlenül depressziós Nick Cave-re emlékeztetett bennünket.
Gil Alkabetz (Halálos szerelem, Morir de amor) izraeli művész kívánós papagájai derűs pillanatokat okoztak a nagyérdeműnek: a madarak gazdija a kalitka előtt szundizik, hóna alatt egy doboz madáreledellel. Ez érthetően izgalomba hozza a papagájokat, megelevenednek emlékeik – ilyenkor a fekete-fehér animáció igen szuggesztíven kiszínesedik – a madarak pedig sorra kifigurázzák gazdájuk életének stációit.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!