Aviátor: Scorsese mindent megtett, ami tőle tellett
Balázsi-Pál Előd 2005. február 24. 16:14, utolsó frissítés: 16:14Aki rajong a repülőkért és Hollywood hőskorának szerelmese, feltétlenül nézze meg Scorsese filmjét. De másnak is bejöhet a rengeteg sztár, és az Oscar-gála közvetítésén is könnyebb szurkolni, ha már láttuk a 11 díjra jelölt #b#korrajz#/b#ot.
Howard Hughes neve nem sokat mond az átlag európainak. Röviden: az amerikai repülőzés egyik úttörőjéről, néhány korszakalkotó film megálmodójáról, egy tisztaságmániás, excentrikus, multimilliomos nőcsábászról beszélünk, aki akár az Egyesült Államok vezetésével is hajlandó volt szembeszegülni igazáért.
Legalábbis ilyennek ismerjük meg Martin Scorsese grandiózus, közel háromórás filmjében Hughest (Leonardo diCaprio). Nyugi, Amerika sem így emlékszik a milliomosra: morcos, goromba, félőrült vénemberként él a köztudatban. Persze megbocsátható a filmnek, hogy csak a fiatalkort mutatja be, elvégre ki lenne kíváncsi egy vénemberre?
Az Aviátor ugyanakkor mintha nem elsősorban Howard Hughesról szólna, hanem a korról, amelyben karrierje elindult és virágzott, a húszas, harmincas, negyvenes évek Amerikájáról. De ez is egy nagy vonalakban megrajzolt, jól megszűrt kép, képileg (Scorsese a kor filmtechnikáját idéző, szűrt színvilágú képeket használ) és a cselekmény szempontjából egyaránt. Minden szobabelső gondosan berendezett, de ott van például a nagy gazdasági válság és a második világháború, amelyeket éppen csak érint a sztori. Annál jobb belátást nyújt viszont a sztárok, a bulvársajtó és a politika kapcsolatába.
Sztárokban pedig nincs hiány, ettől a felhozataltól talán még Soderbergh is felhúzza a szemöldökét, pedig ő rendszerint tucatnyi sztárt trombitál össze filmjeihez. A múlt nagyjait, Katherine Hepburnt, Ava Gardnert, Jean Harlowt, Errol Flynnt olyan jelenlegi csillagok alakítják, mint Cate Blanchett, Kate Beckinsale, Gwen Stefani (a No Doubt énekese) és Jude Law. A további mellékszerepekben pedig Alec Baldwin, Alan Alda, John C. Reilly, Ian Holm és Willem Dafoe remekel.
Nagyot akart aratni Scorsese: gigantikus díszleteket építtetett, újraforgatta Hughes első filmsikere, a Hell's Angels néhány jelenetét, amelyhez tucatnyi korabeli repülőgépre volt szükség, archív filmtekercseket kutatott fel, szóval mindent megtett, ami tőle tellett.
Ezek után kíváncsi vagyok, mit akart Scorsese. Hangulatképet festeni zöld és vörös szobabelsőkkel, swinggel, begöndörített frizurákkal és égővörös rúzsokkal, mint Spielberg a Catch Me If You Can-ben vagy Baz Luhrmann a Moulin Rouge-ban? Ez sikerült neki.
Sztárparádét akart, amelyben a színészek szabadon mozoghatnak, úgy, ahogy Soderberghnek sikerült az Ocean's Elevennel? Itt azért már gondok vannak. Cate Blanchett hiába játszik jól, ha közben teljesen túljátszik mindenkit. Legalább annyira ripacs, mint Renée Zellwegger a Cold Mountainban, ezek után simán besöpörheti az Oscart, ha már ez a divat. Eközben Gwen Stefani és Jude Law néhány másodperces cameo-szerepe teljesen fölösleges, bármennyire is szeretjük őket.
Ha bármi mást akart Scorsese, ha portrét akart festeni, ha történelmi bepillantást akart nyújtani, ha nagy ívű drámát akart, akkor hiába próbálkozott. Szóval minden azon múlik, mit akarunk a filmtől. Ne várjunk túl sokat, és kellemesen csalódhatunk.